Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tóth Anna: Szeretettel az általános iskolámnak

 Mit jelentenek számomra az általános iskolás évek? Nehéz erre hirtelen mit válaszolni. Ahogy végigtekintek eddigi életemen, azt hiszem, hogy alapot adtak. Azt, hogy ki vagyok ma, az a nyolc év jelentősen befolyásolta. Minden téren.

Számomra a világ fokozatosan tágult ki. 15 éves koromig Almásfüzitő jelentett mindent. Ott éltem a mindennapjaimat, ott éltek a barátaim, a családom, ott jártam bölcsödébe, óvodába és iskolába is. Egyszerűen minden odakötött. A gimnáziummal és később az egyetemi évek alatt a világ egyre „tágult” Tatáig, majd Budapestig, s végül Berlinig. Így visszagondolva azt hiszem, hogy minden korban a lehető legideálisabb helyen voltam.

Az általános iskola első osztályába lépve sok osztálytársamat már ismertem, és a tanárok többségét is. Az „idegen környezet” fogalma sokáig ismeretlen volt számomra. Biztonságban éreztem magam egy viszonylag zárt, védett világban. Nem azt tapasztaltam, hogy minden ember rossz. Ennek eredménye képen azt hiszem, alapvetően jóhiszemű vagyok az emberekkel szemben, aminek megvannak ugyan a maga hátrányai, mégis jobbnak tartom, mint az állandó gyanakvást. Így, ha néha csalódás is ér, mégis van esélyem arra, h jóval is találkozzam. Míg az, aki kapásból a rosszat feltételezi, könnyen magára marad, hiszen válogatás nélkül szór ki jót, rosszat az életéből. A világhoz való hozzáállásomat tehát e képen formálták a gyerekkor évei.

Az általános iskolás évek hangulata meghatározta ugyanakkor a szakmai életemet is. Lendületet adott, hogy tanáraim nagy hangsúlyt fektettek a szorgalomra, a lelkesedésre, ami idővel meghozza gyümölcsét. Megtanultam, hogy az a fontos, hogy mindig az adott pillanatban az adott feladatra koncentrálva a tőlem telhető legjobbat nyújtsam. Ez hol ilyen, hol olyan jegyhez volt elegendő. A siker sokfaktoros dolog. Mindent sajnos nem tudunk befolyásolni. Ha viszont megnyugszom a tudatban, hogy a magam részéről mindent megtettem a jó eredmény elérése érdekében, akkor a feladatra tudok koncentrálni, és az egyéb tényezők függvényében a tőlem telhető legjobban teljesíteni. Ezt a tapasztalatot a Fekete István Általános Iskolából hoztam magammal, és a mai napig felbecsülhetetlen értékűnek tartom. Nem egy lecke ez, amit meg lehet tanítani. Egy fajta hozzáállás szükséges a tanárok részéről. Kell hozzá, hogy a tanár feladata ne korlátozódjon a tanórákra. Kaptam tárgyi tudást, de azt, hogy azzal aztán hogyan bánjak, a mindennapok során szűrtem le abból, ahogyan tanáraim a diákokhoz viszonyultak. Egyszerűen mindenki számított. Jó tanuló, rossz tanuló egyaránt. Nem egy nagy „massza” voltunk. Egy kis közösségben éltünk, a tanáraink ismertek minket, a családi hátterünket. Tudták, hogy ki mire képes, és azt akarták elérni, hogy mindenki a tőle telhető legjobbat nyújtsa. Ami fontos: saját magához viszonyítva.

A kedvenc tárgyam a német volt. Nem voltam kiemelkedően jó, de nagyon szerettem Maja nénit, aki az alapokat ismertette meg velünk és Ildi nénit, aki a felső tagozatban vette át a csoportunkat. Lelkesített, mikor egyre több mindent tudtam kifejezni ezen a nyelven. Érdekelt, hogy miben különbözik, miben hasonlít a német a magyarhoz, és mindig jobb akartam lenni.

Gimnazista éveimet a tatai Eötvös József Gimnáziumban töltöttem a kéttannyelvű németes osztály egyik diákjaként. Először nyílt lehetőségem arra, hogy összehasonlítsam a saját tudásomat más iskolákból jött diákok tudásával. Korábban fel sem merült bennem a kérdés, hogy vajon az általános iskolás tanáraim szakmailag mennyire jók. De az első órákon ülve a gimnáziumban az volt a megállapításom, hogy a 8 év alatt hihetetlen szerencsém volt. Jó alapokat kaptam. Tata kisváros ugyan, mégis úgy tűnt, hogy az ottani általános iskolákban inkább egyfajta „tömegoktatás” folyik, ahol az egyén nem sokat számít. Szeretettel gondolok vissza a gimnáziumi évekre is. Fontos tapasztalatokat szereztem, de egyértelmű, hogy ezek az évek számomra első sorban tudás-halmozást jelentettek.

Az érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, Germanisztika – Német szakon folytattam a tanulmányaimat. A német tehát nagy szerelmem maradt. Itt végeztem a 3 éves BA-képzést (alapképzést). Az alapképzés során DAAD-ösztöndíjat nyertem, így lehetőségem nyílt a mester-képést Berlinben, a Humboldt Egyetemen végezni. Második éve élek Berlinben, és nyelvészetet tanulok a Humboldt Egyetemen.

Nem tartom magam különleges tehetségnek. Egyszerűen megtanultam, mert megtanították nekem gyermekkoromba, hogy fokozatosan kell építkezni. Az adott pillanatban mindig a legjobbra törekedni. Soha sem tudhatjuk, hogy mi mire lesz jó. Nagyon fontos a tárgyi tudás, de azt hiszem, legalább olyan fontos a megfelelő hozzáállás is. Én ezt az általános iskolában kaptam. Az Én általános iskolámban, ahol mindig számítottam.

Tehát most, elgondolkozva azon, hogy mit jelent nekem az általános iskolám, azt mondanám: egyértelműen egy biztos alapot, amire építeni tudok.

 
 

 

Profilkép



Statisztika

Online: 5
Összes: 81031
Hónap: 710
Nap: 31