Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hangverseny a Fekete István Általános Iskolában

A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft.Ifjúsági Koncertsorozat 2. előadására került sor február 19-én az iskolánkban. A mostani koncerten a budapesti In Medias Brass rézfúvós kvintett előadásában „Mesék az arany hangszerek birodalmából” címmel szólaltak meg a zeneművek. A két trombita, kürt, harsona és a tuba a rézfúvós zene sok területéből adott ízelítőt. Az együttes egyik tagja mesekeretbe szőve mutatta be az egyes hangszereket, és mintha egy király udvartartásának muzsikusai lennének, különféle eseményekhez, alkalmakhoz kötődő zenéket szólaltattak meg: fanfárzenét, bevonulási zenéket, bálokban elhangzó tánczenét, vadászaton alkalmazott kürtjelet, esküvőn, vacsorán felhangzó dallamokat… hallhattunk.

Az egyes hangszerek bemutatásánál, annak jellegzetességeit, hangterjedelmét, a billentyűk szerepét is megmutatták nekünk.

Többek között halottunk rövid, szignálszerű, bevonulási dallamokat. Elmesélte a narrátor, hogy a város őrtornyából megszólaló fanfár által játszott dallamból lehetett tudni, hogy vendég érkezik, egy jó barát, esetleg ellenség, rangos személy, vagy csak egyszerű követ közelít-e, esetleg tüzet észlelt-e a jelzést adó. A vadászatban is fontos közlendőket továbbítottak egymás felé a résztvevők erre leginkább a kürtöt használták, és vadásztársaságok ma is ismerik a kürtjeleket. Mi is meghallgattuk Weber: A bűvös vadász c. operájából a vadászkórus dallamát. Felhangzott a mindenki által ismert Nászinduló, mely Vágner szerzeménye. Az operákat kísérő zenekarokban is nagyon fontosak a fúvós hangszerek. Ízelítőképpen Mozart: Figaró házassága c. operájából játszottak el egy ária részletet, amelyben a tuba játszott igen virtuóz dallamot.

Az egyházi zenében is gyakran feltűntek a rézfúvós hangszerek, példaként egy Bach által írt korál dallamot játszottak el nekünk. Vittorio Monti híres csárdását nagyon sokféle zenekari összeállításban hallhatjuk, kedvenc darabja minden hangszeresnek, most ezt is hallhattuk a művészek előadásában.

Nagyon változatos, sokféle stílust bemutató előadásukkal nagy sikert arattak, nagy tapssal köszöntük meg a muzsikájukat. Néhány tanuló az előadás után még aláírásokat gyűjtött be a művészektől.

Pinczehelyiné Csordás Katalin

 

 
 

 

Profilkép



Statisztika

Online: 2
Összes: 85500
Hónap: 1297
Nap: 36