Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


"Magyarázom a bizonyítványom" - gyerekekről szülőknek

Az értelmező szótár szerint a bizonyítvány valakinek a tanulmányi eredményéről kiállított hivatalos irat, könyvecske. Az országban minden tanuló a napokban kapta kézhez e kis könyvecskét, melyben láthatta tanulmányainak a minősítését. Ezek a jegyek vagy aláhúzott mondatok amolyan fejlődési beszámolók, tájékoztató jellegűek a szülők felé. Van, aki nagyon örült, vagy kevésbé örült, de volt, akinek nem tetszett a beírt értékelés. A félévi eredmény egy helyzetjelentés. Ha nagyon szeretne javítani a tanuló, azt év végéig megteheti, hiszen ebben a könyvecskében jelzi a tanár, hogy melyik tantárggyal kell többet foglalkozni. A bizonyítványosztás az elsősöknek volt a legizgalmasabb, hiszen életük első értékelését kapták meg. Úgy gondolom, hogy nekik volt a legnehezebb is a dolguk, mert az óvoda után csekély négy hónap múlva már tudnak olvasni, szavakat írnak le és számolnak a 10-es számkörben. Állítom, hogy sok a dolguk a mostani elsősöknek! Igazi szorgalmas munkaerők, mert nap mint nap teszik a - számukra nem kevés - dolgukat! „És hogyan fogadták a szülők a bizonyítványt?” „Azt mondta anya, hogy nagyon ügyes vagyok!” „ Apa azt javasolta, hogy kicsit jobban figyeljek!” De volt, aki némi szidást kapott. Lényeg az, hogy azok a szülők, akik figyelemmel kísérték a csemetéjük munkáját, nem lepődtek meg az eredményen. De azokat a szülőket sem érte meglepetés, akik nem nagyon ismerik saját gyerekük képességeit. Ha kitartó munkával érte el az adott eredményt, akkor igazán dicséret jár neki! A szülőt is dicséret illeti, ha a gyermeke mellé állt és segített neki a tanulásban. Kevésbé dicséretes viszont, hogy aki könnyen megszerezhette volna a kitűnő osztályzatot, ő nem „stréberkedik”, vagy ami a legrosszabb, megy a divat után, a lustulásba. Na, ez nem jó! Sokszorosan nem jó! Valahogyan azt kellene elérni, hogy közösen, szülő és pedagógus együtt értessük meg a nebulókkal, hogy nekik kell érvényesülni az életben és amennyi tudományt bezsebelnek, az az övéké lesz és amennyi jót tapasztaltak, az is az ő boldogulásukat szolgálja majd. Ebben a nagy liberális nevelést támogató világban valahogy nem tanulja meg a gyerek, hogy maga álljon ki az igazáért és hogy miként szólaljon meg, hol és mit mondjon, hogyan viselkedjen, hogyan tanuljon és hogyan oldja meg a saját problémáit. Sok esetben a szülő siet segítségére (az nem baj…) csak az a baj, hogy mindenben segít vagy kisegíti abban is, amiben a gyereknek kellene tevékenykednie. Ha most mindent helyette oldunk meg, akkor hogyan fog érvényesülni felnőttként? Hogyan illeszkedik be egy munkaközösségbe, egy másik családba?  Aki az iskolai időt ellustálkodja és a szülővel „dolgoztat” vagy elkerül minden rá nehezedő munkát, az az életben sem boldogul, mert nem szokja meg a kötelesség teljesítését. Összegezve: nagy felelősség hárul ránk, felnőttekre, de a gyerekeinkre is, hogy szép és jó legyen az élete, a munkája, a jövője! Úgy gondolom, hogy ezt a józan gondolkodást már apró gyerekkorban kell elkezdeni, és az otthoni példaképnek kell a gyerek előtt állnia! Ha példás a felnőtt magatartása, élete, akkor nem kell tartani a félévi és az év végi bizonyítvány eredményeitől, mert a gyerek is ezt követi és ő is tenni akar, bizonyítani akar. Szerintem megéri a szülői „befektetés”, hiszen nem mindegy, hogy hogyan alakul a gyermekünk jövője.

 
 

 

Profilkép



Statisztika

Online: 1
Összes: 73666
Hónap: 838
Nap: 61