Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Örökös ökoiskola lettünk

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet nyílt pályázatán iskolánk 2016. január 1-jén elnyerte az Örökös Ökoiskola címet, melyet azok az intézmények kaphatnak, amelyek már legalább 6 éves ökoiskolai tevékenységükkel bizonyították, hogy az iskola Pedagógiai Programjában mindennapi gyakorlatként beépült a tapasztaláson alapuló környezettudatosságra, fenntarthatóságra, egészséges életmódra nevelés.

Az ünnepélyes oklevélátadóra az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által szervezett ünnepségen, 2016. január 30-án került sor a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban. A cím elnyerését tanúsító oklevelet énvehettem át Kőrösi Csabától, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóság igazgatójától. Mint mondta, jelenleg inkább a jövő elrablása folyik, a klímánk és a természeti értékek védelmében fokozottan fel kell lépni. A felelősségteljes nemzedék nevelése különösen fontos feladatunk.

A nemzetközi kritériumokkal összhangban kialakított magyar Ökoiskola cím a nevelési–oktatási intézmények megkülönböztető minőségjelzője, mely vonzóvá teszi az intézményt a szülőknek, gyerekeknek és pozitív külső visszajelzést nyújt az intézmény munkájáról a fenntartónak.

A cím elnyerője az Ökoiskolák Hálózatának tagjává válik, így nagyobb eséllyel vehet részt a környezeti nevelés, illetve a fenntarthatóság pedagógiájával kapcsolatos pályázatokon.

 
 

 

Profilkép



Statisztika

Online: 1
Összes: 74163
Hónap: 749
Nap: 19